Fotó: szekelykonyha.blogspot.hu

Sok fehérje, vas és B vitamin, és kevés zsír – ezt kínáljuk most egy rendkívül könnyen elkészíthető, gazdag levesben. Ja, és még finom is, amellett, hogy laktató!

Hozzávalók 4-6 személyre:

1 nagy csontos sonka

2 bögre szárított sárgaborsó

2 nagy répa, hámozva, apróra vágva

2 közepes hagyma, apróra vágva

2 nagy zeller, apróra vágva

2-3 nagy babérlevél

2 marhahúsleves kocka

8 bögre víz

1 teáskanál só

1/4 teáskanál őrölt fekete bors

1 csipetnyi száraz kakukkfű

Hogyan készítsük el?

Beáztatjuk a sárgaborsót kb. egy órára, majd víz nélkül átöntjük egy nagy fazékba. Kimérünk 8 bögre vizet és ráöntjük a sárgaborsóra, és felforraljuk a fazék tartalmát. Hozzáadjuk a sonkát csontostól, a répákat, a hagymákat, a zellert, a babért, a leveskockákat, a sót, a borsot és a kakukkfüvet.

Közepesnél valamivel kisebb lángon lefedve főzzük 1-1,5 órán át, eközben pedig időnként megkeverjük.

Ezt követően kivesszük a csontot, levágjuk róla apró darabokban a sonkát, és húsdarabokat visszatesszük a levesbe. ha kevés rajta a víz, és túl sűrű lett, utólag hígíthajuk vízzel. Esetleg lehet utólag még fűszerezni, van, aki ecetesen szereti, de egyébként már kész is, jó étvágyat hozzá!