Könnyű nekem az éltető víz mellett kardoskodnom, mert én azok közé az emberek közé tartozom, akik bármikor képesek inni. Amíg nem tudtam róla, mennyire lényeges az egészségünk megőrzése szempontjából, hogy elegendő, bőséges folyadékot vigyünk be a szervezetünkbe, addig is, ahogy falun mondják, “pocskoltam mint a kacsa”. Tudom azonban, hogy akadnak olyanok, akiknek a napi 2-3 pohár tiszta víz bevitele is. Nincs jó hírem: módszeresen rá kell szoktatnunk magunkat az ivásra. Minimum két literre ugyanis mindenkinek szüksége van!

Az egyik tanulmány szerint a folyadékigény felnőttek esetében 20°C átlaghőmérsékletnél 2 liter/nap, 30°C- nál 3 liter/nap, 40°C-nál legalább 4 liter/nap, ami fizikai aktivitás során, valamint a hőség hatására tovább nőhet. Ebbe nyilván bele kell számolni a táplálékunkkal elfogyasztott vizet is.

Nézány szempont, miért annyira fontos számunkra a vízfogyasztás:

– agyunk 90%-a víz

– a víz szabályozza a testhőmérsékletet

– vérünk 83%-át víz alkotja

– az izomzat 75%-a víz

– csontrendszerünk 22%-a víz

– védi az ízületeket és segít nedvesítésükben

– tápanyagot és oxigént szállít a sejtekhez

– segíti a tápanyagok anyagcseréjét

– védi a belső szerveket

Életmódváltás- fogyókúra során különösen fontos az elegendő folyadék mennyiség elfogyasztása hiszen kevésbé leszel éhes, ha megfelelő táplálkozásod mellett elegendő vizet fogyasztasz.

A kisgyerekek szervezetének víztartalma magasabb (75%), mint a felnőtteké, ez a vízmennyiség pedig egy idős személynél akár 50%-ra is csökkenhet. A víztartalom változhat a testösszetétel (izom-zsír) függvényében is, ugyanis az izmok több vizet tartalmaznak, mint a testzsír.

Kiszáradás, vagy dehidratáltság veszélyes, a tünetei még az előtt jelentkezhetnek, hogy megszomjazunk. A szomjúságérzet sokunkban nem elég erős, így gyakran csak akkor válunk szomjassá, ha szervezetünket már a kiszáradás fenyegeti.

Íme néhány tünet:

– szomjúságérzet, szájszárazság,

– fáradtság, gyengeség, koncentrálóképesség-csökkenés,

– fejfájás,

– szédülés,

– kevesebb, sötétebb színű vizelet,

– száraz, sápadt, kevésbé rugalmas bőr,

– kialakulhat vesekő, és gyakoribbak lehetnek a húgyúti fertőzések.

Fontos tehát rendszeresen inni, még akkor is, ha nem érezzük magunkat szomjasnak. Ez fokozottan igaz az idősebbek körében, akiknél a szomjúságérzés gyakran még gyengébb.

A folyadékbevitel alapját a tiszta víz, ásványvíz jelentse. Ezt tehetjük változatossá egyéb italok, pl. tea, tej, gyümölcslevek, turmixok, kávé fogyasztásával. Fontos azonban figyelnünk arra, hogy ezek energiatartalmát vegyük figyelembe étrendünk összeállításánál, ügyelve az energiaegyensúlyra.