Hozzávalók:
5 kg vöröskáposzta,
10 dkg só,
ízlés szerint köménymag, őrölt és egész is lehet.

Elkészítése:
A káposzta külső leveit levesszük, majd a többit, a torzsa nélkül vékonyra legyaluljuk., és egy 1,5 literes befőttesüvegbe rétegesen rakosgatjuk. Egy vékony réteg káposztát besózunk, majd kissé megnyomkodjuk egy fakanállal, hogy levet eresszen. Így rétegezzük, amíg el nem fogy a vöröskáposzta, közé ízlés szerint köményt szórunk.
Ha kész, tegyünk nehezéket a káposztára, takarjuk le és két napig hagyjuk állni meleg helyen!
Miután megindult a forrás, tegyük hűvös helyre 1-2 hétre. Ezt követően fogyaszthatjuk, de már tartsuk hűtőben és lezárva.
Sültekhez, és magában is fogyaszthatjuk.