Egy kutatás szerint a világ felnőtt lakosságának 8,3%-a szenved cukorbetegségben, a számuk pedig 2035-re az 592 milliót is elérheti. A betegek élete jóval nagyobb veszélyben forog, mint az áltagos embereké. Mi is pontosan a cukorbetegség? Milyen hatással van az emberi szervezetre? A hagyományos kínai orvoslás hogyan kezeli ezt a betegséget? Mai Zhang Qingbinnel, a Hagyományos Kínai Orvoslás Magyarországi Egyesületének elnökhelyettesével készített interjúnkat hallhatják és olvashatják a cukorbetegség korai felismeréséről és kezelési módszereiről.
1. Az emberek többségének nincsenek átfogó ismeretei a cukorbetegségről. Elmondaná, kérem, pontosan miről is van itt szó?
Először vegyünk néhány általános jellegzetességet. Régen a hagyományos kínai orvoslás „xiao ke”-nek nevezte a cukorbetegséget, amihez három altípust társított: a felsőt, középsőt és alsót. A hagyományos kínai orvoslás szerint a diabéteszre a „három sok és egy kevés” jellemző, azaz a páciens sokat iszik, sokat eszik, sokat vizel, mégis kevés a testsúlya. Ezen kívül a vizelete füstös és édeskés illatú. Ha ezek a tünetek felütik a fejüket, valószínűleg cukorbetegségről van szó. Ez a hagyományos kínai orvoslás diagnózisa, amely szerint a gyenge yin a betegség legfőbb jellemzője.
A nyugati orvoslás ennél objektívabban közelíti meg a kérdést, ott a magas vércukorszint a fő paraméter. A diabétesz krónikus betegség, amit általában a vércukorszint szabályozásáért felelős inzulin termelésének rendellenessége okoz. A nyugati orvoslás két típusba sorolja a betegeket: 1-es és 2-es típusba. Az 1-es típusú diabétesz inzulinfüggő, az ebben szenvedő betegnek minden nap inzulininjekciót kell kapnia. A 2-es típus nem inzulinfüggő diabétesz, sokkal több embert érint, mint az 1-es típus. A két cukorbetegség-típus tüneteiben nincs érdemi eltérés, csupán a megfelelő vérvizsgálattal lehet eldönteni, melyik áll fenn.
2. Mi okozza ezt a betegséget?
Először is ott a genetikai hajlam, amit már az Egészségügyi Világszervezet is azonosított. Másodszor, a környezet és életvitel is jelentős tényező. Napjainkban gyors az emberek munkatempója és életritmusa, mindenki egész nap hajt a megélhetésért. Európa gazdasági helyzete nem túl rózsás, ami még nagyobb nyomást gyakorol az emberekre. Szerintem ez nagyban hozzájárul a diabétesz kialakulásához. Végül, de nem utolsósorban, az élelmiszerek és táplálkozás is ludas.
3. Mi a helyzet Magyarországon?
Magyarországon sok a cukorbeteg. Már említettem a három meghatározó tényezőt. A genetikai hajlam öröklött, ezt nyilván senki sem befolyásolhatja. Viszont mostanság nem túl fényes a magyar gazdasági helyzet, magas a munkanélküliség és nagy a stressz. Plusz, a magyarok étkezési szokásai sem valami egészségesek: szinte mindig sült ételeket esznek, rengeteg a zsír a napi étrendjükben. Ezért sok Magyarországon a cukorbeteg. Nemrégiben megismertem egy apró pácienst: még csak két- vagy hároméves, de a betegséget már diagnosztizálták nála. Ő a legfiatalabb beteg, akivel valaha találkoztam.
4. Tulajdonképpen a cukorbetegség önmagában nem túl félelmetes, az igazi gond azokkal a bajokkal van, amiket okozhat, amik súlyosan megzavarhatják a mindennapjainkat. Milyen betegségek kialakulásáért felelős a cukorbetegség?
Az az általános félreértés, hogy egyre több a cukorbeteg, akik körében a halandósági ráta is magasabb. Ám ezt voltaképpen nem a diabétesz maga, hanem az általa kiváltott, vele szoros összefüggésben álló egyéb kórképek okozzák. A cukorbetegség az ember összes szervében kárt tehet, és van, amelyik már nem képes regenerálódni. A cukorbetegség többnyire az ideg- és érrendszerben okoz nagy károkat. Például, ott van a diabéteszes láb szindróma, amitől szinte kivétel nélkül szenvednek a középkorú és idős betegek. Ennek a kórképnek a hátterében a perifériás idegek elégtelen vérkeringése áll, amely súlyos esetben amputációt is szükségessé tehet. A cukorbetegség kárt tehet az ember szívében és veséjében is, acidózist, sokideggyulladást és vakságot okozhat. A diabétesz a szexuális teljesítőképességre is kihat. Általában azt mondjuk, hogy ha szirupban pácolódik valaki teste, nem sok jót remélhet.
5. A hagyományos kínai orvoslás milyen kezelést alkalmaz?
A cukorbetegség krónikus betegség, így a kezelése is hosszú időt vesz igénybe. Nem csak gyógyszert, de fizikoterápiát is bevetünk, illetve átalakítjuk a beteg étkezési szokásait és életvitelét, vagyis átfogó kezelést alkalmazunk.
Cukorbetegség esetén a hagyományos kínai orvoslás elsősorban a yin táplálására, a forróság enyhítésére, valamint a máj, lép, vese és tüdő megerősítésére összpontosít. A hagyományos kínai gyógyszereken kívül akupunktúrával is kezelünk egyes akupunktúrás pontokat és csatornákat. A masszázs is jótékony hatású lehet.
A diabéteszből nehéz kigyógyulni, ezért más terápiát is bevetünk, pl. a nyugati és a hagyományos kínai orvoslás elegyéből álló integrált gyógymódot. A beteg kezelése során a diagnózis felállítása a legfontosabb. Az efféle integrált kezelés során a nyugati orvoslás kvantitatív és objektív diagnózisa nagy jelentőséggel bír, hiszen ennek segítségével a kínai orvosok pontosabb kezelési technikákat dolgozhatnak ki, amiket előbb is kezdhetnek alkalmazni.
A mindennapi életben a beteg és magas vércukorszintű embereknek mindig oda kell figyelniük a vércukorszintjükre. Napjainkban már kaphatóak az üzletekben kis vércukormérő eszközök, amiket könnyű használni. Akiknek magas a vércukorszintje, gyakran kell ellenőrizniük az állapotát, és ez hatványozottan igaz a cukorbetegekre. Természetesen, a magas oxigénfelvételt igénylő edzés enyhítheti, sőt, akár tünetmentessé is teheti a betegséget. Ezeken kívül a betegeknek nagyon oda kell figyelniük a testsúlyukra.
6. Az étkezés terén mit kell szem előtt tartania a betegeknek?
A diabéteszes betegeknek nem javasolt a magas kalória- és zsírtartalmú élelmiszerek, mint pl. rizs és gyümölcsök fogyasztása, ahogy nem fejezhetik be az étkezést egy cukros desszerttel sem. Hogy mit ehetnek? A legalkalmasabb táplálékot a teljes kiőrlésű gabonák és babfélék jelentik a számukra. Néhány zöldség is jót tesz, például a sütőtök vagy a keserű dinnye. Létezik egy édes élelmiszer is, amit bátran fogyaszthatnak: a propolisz, más néven méhszurok.
(Kínai Orvoslás és Terápia)