Fát ültethetsz böngészéssel

564
0

Nagyjából 45 keresés szükséges ahhoz, hogy egy fát el tudjanak ültetni – a legjobb pedig, hogy a rendszer mutatja a kereséseid számát, így nyomon tudod követni a teljesítményedet – írja az igenyesferfi.hu.

„Az Ecosia nem adja ki, mire kerestünk rá a világhálón, a reklámbevételei 80%-át pedig fák ültetésére fordítja!”

Mint leírják, „2018-ban a Google bevétele a Statista szerint 136,22 milliárd dollár volt, amelynek tetemes részét a reklámbevételek generálták. A Google hirdetési rendszere újraszabta a médiapiacot, kedvező ára a legkisebb vállalkozások számára is lehetővé tette, hogy reklámjával megszólítsa az érdeklődő és a terméke iránt teljesen érdektelen internetezőket, potenciális vásárlókat. Ezzel pedig a webes ujjlenyomatunk, kereséseink, érdeklődési köreink – vagyis az adat lett a 21. század aranya, amit mindenki ki akar bányászni.”

 

A cikk szerint „Christian Kroll 2009-ben Berlinben megalapította az Ecosia nevű böngészőt. Egyetemi tanulmányai után Kroll Dél-Afrikában és Nepálban járt, ahol elborzasztotta a szegénység és az erdőírtás mértéke – mindkét problémára a fák jelentik a megoldást. „Sok ember számára teremthetsz megélhetést és értékes ökoszisztémát fák ültetésével, ezért arra jutottam, hogy fákat akarok ültetni, csak azt nem tudtam, honnan szerezzek ehhez pénzt” – elevenítette fel Kroll az Ecosia születésének történetét.

Az Ecosia rendszere tiszta és átlátható: a felhasználók keresései által generált profitot ahelyett, hogy a befektetők és részvényesek zsebében landolna, fák ültetésére fordítják világszerte, azaz minél többen és többet keresnek a böngészőben, annál több fát tudnak ültetni. Eddig 7 millió ember választotta az Ecosiát, akik így – a cikk írásának pillanatában – összesen 55,809,306 darab fa ültetéséhez járultak hozzá a perui San Martin régiótól Kenyáig, és számtalan embertársuk megélhetését biztosították.”

„nagyjából 45 keresés szükséges ahhoz, hogy egy fát el tudjanak ültetni – a legjobb pedig, hogy a rendszer mutatja a kereséseid számát, így nyomon tudod követni a teljesítményedet.”

„Amikor a Google üzleti modelljét közelebbről is megvizsgáltam, rájöttem, hogy rettentő profitábilis, és nagy a marginja, amit tovább lehet adni” – magyarázta Kroll. „A Google gyakorlatilag pénzt nyomtat, így ugyanazt a modellt használjuk, mint ők, csak mi ezt a környezet érdekében használjuk fel.” Ha azt vesszük, hogy az Ecosia eddig 9 millió eurót fordított faültetésre a maga 1%-os részesedésével a németországi piacon, akkor képzeljük el mi történne, ha az igazán nagy játékosok átlépnének a saját érdekeiken, és belátnák, hogy nem sokra mennek majd a profittal, ha valóban beüt az apokalipszis 12 év múlva. „Ha a Google piaci részesedésének csak 10-15%-val rendelkeznénk, elég fát tudnánk ültetni ahhoz, hogy megállítsuk a világon az erdőpusztulást” – vázolta fel Kroll az Ecosiaban rejlő lehetőségeket. „Ha még néhány százalékot hozzácsapnánk ehhez, a kibocsátott szén-dioxid tetemes részét el tudnánk nyelni.”

 

„Így láthatjuk például, hogy legújabb faiskolájuk Etiópiában 30 nőnek ad munkát, és előreláthatólag 200,000 fát fognak itt ültetni.”

Az írás rávilágít, hogy „a használatot tekintve az Ecosia motorja még elmarad a Google-től, magyar találatokat pedig igencsak korlátozott számban tud feldobni a kereső, így inkább angolul tudunk információk után kutakodni. Azonban a felhasználók számának növekedésével a rendszer precizitásának növelése és a különböző kényelmi funkciók fejlesztése is megtörténik majd, úgyhogy épp itt az ideje, hogy Ecosia-ra cseréld az eddigi böngésződ. Ha pedig ott nem találsz valamit, még mindig rá tudsz keresni a Google-ben, a sikertelen találatok pedig ugyanúgy hozzáadnak az elültetett fák számához.”