A korábbi testépítő mostani bombaformája az ökölvívásnak is köszönhető.

– Augusztus 15-16-án Kathi Béla, Pletser Ádám és jómagam megrendezzük Siófokon az első Cutler Beach-et – mondta a debreceni Cutler terem vezetője. – Egész évben erre készültem tulajdonképpen. Ugye minden esztendőben van egy ehhez hasonló rendezvény ebben a hónapban, azonban idén a fertőzésre való hivatkozással nem rendezik meg, így adódott a elehetőség, hogy Kathi Béla vezetésével most mi szervezzük meg. Természetesen minden cutleres edző ott lesz, a rendezvény logója a cívisvárosi, legelőször megnyílt Cutler Gym emblémájából indul ki. Ez az esemény független lesz, nincs mögöttünk kiemelt szponzorcég mögöttünk. Két önzetlen segítséget azért kaptunk: Bara Csaba, a Just Clear Fitness Awards házigazdája, és az Absolute Live támogat bennünket. Utóbbi cég rendezte be az edzőtermet a siófoki plázson. Ők egyébként semmit nem várnak el cserébe a támogatásukért – fogalmazott az egykori Eb-ezüstérmes.

Komplex programra számíthatnak az érdeklődők, ugyanis lesz fekvenyomó-, erősember- és kamionhúzó-verseny, bothúzó világbajnokság és Just Clear bikiniverseny. Természetesen a testépítés sztárjaival egész hétvégén lehet fotózkodni és lesz közös edzés is. Szinte mindenki ott lesz, aki számít, olyan bodysokkal találkozhatunk többek között, mint mondjuk Szmereka Lészló, Bereczki Krisztián és természetesen Kathi Béla vagy Bohos Kornél.

Kornél remek formájának van egy újabb titka, mégpedig az, hogy kiegészítő sportként bokszolni kezdett. – Már több mint tíz éve kacérkodom az ökölvívás gondolatával, de nem volt könnyű összeegyeztetni a versenyzői pályafutásommal. Akkor mindenki óvott attól, hogy megsérülhetek esetleg, mert nem tudták, hogy sebezhetetlen vagyok – mondta mosolyogva Kornél. – Nincs sérülésveszély. 25 éves sportolói múlttal más alapokkal állok hozzá a bokszhoz. Reggelente Fényes Zsolthoz, a Fényes Fighting Team-be járok le bunyózni. Nagyon motiváló ember Zsolti, legutóbb meglepett egy Fényes Fighting-pólóval, ami roppant jól esett. Mindjárt nagyobb kedvem lett edzeni! A heti 4-5 alkalommal lenyomott egyórás bokszedzések miatt kissé visszább is vettem a kardiót a teremben. Fontos tudni, hogy teljesen más állóképességet követel meg az ökölvívás, mint kardiogépek. Nagyon élvezem ezt az új sportágat, és mint mindent, ezt is csak teljes erőbedobással szabad végezni. Örülök, hogy Mike Tyson visszatért, mert végre találtam egy méltó ellenfelet a ringben – viccelt Bohos Kornél, akinek esze ágában sincs versenyszerűen bokszolni.

(TN)