
Nem sokan hittük volna, hogy az egykori testépítő ikon szájából egyszer olyat fogunk hallani, hogy “Lassan elhagyom a húst és elmondhatom, fantasztikusan érzem magam!”
A Terminátor ötlete onnan indult, hogy a kevesebb húsfogyasztással csökkenthető lenne a szívbetegségek és a diabétesz kialakulásának kockázata is. A kínai kormány ezáltal szeretné meggyőzni a mintegy 1.3 milliárdos lakosságát, hogy fogyasszanak kevesebb húst, amely kampányukhoz más sikerült megnyerniük James Cameron filmrendezőt, aki már egy jó ideje vegán. Illetve Arnold Schwarzeneggert is, aki az orvosa tanácsára szép lassan felhagy a húsfogyasztással.
Bevallás szerint, mióta megfogadta a tanácsot, fantasztikusan érzi magát. “Ha valaki azt mondja neked, hogy egyél sok húst ahhoz, hogy erős légy, ne higgy neki!” – mondta Arnold Schwarzenegger
Azonban nem csak egészségügyi alapokon nyugszik ez a kampány.
Az éghajlatváltozás elleni harc jegyében heti egy-két húsmentes napra buzdít mindenkit az osztrák származású amerikai színész. A Sciences Po politikatudományi intézetben tartott előadása után beszélt a BBC-nek arról, hogy a húsevés környezetügyi probléma, mivel az állattenyésztés felelős a globális üvegházhatású gázkibocsátás mintegy 28 százalékáért.
Ki gondolta volna, hogy ezt egyszer egy egykori Mr. Olympia szájából fogjuk hallani!?