Írta: Jeremy Smith

Fordította:Váradi Judit

Nem tud hálás lenni, mint Jeremy Adam Smith, e cikk szerzője? Ad néhány tanácsot Önnek olyan emberektől, akik tudják, hogy kell “köszönömöt” mondani.

Honnan lehet felismerni a hálás embert? Rettenetesen rossz vagyok a hálaérzésben. Annyira rossz, hogy többnyire észre sem veszem a tölgyfák levelein megcsillanó napfényt, amikor reggelente végigbringázok az utcán. Elfelejtek örülni a finom, illatos kávénak, amit az úton munkába menet a kávézóban minden reggel kézzel főz nekem a srác, akinek még a nevét sem tudom! Magától értetődőnek tekintem, hogy lábaim vannak, hogy sétálni tudok, vannak szemeim, hogy lássak, karjaim, hogy ölelhessem a fiamat. El is felejtem, hogy van fiam! Persze voltaképpen nem felejtkezem el róla, legalábbis fizikai értelemben nem, eszembe jut elmenni érte az iskolába és ebédet adni neki. A szülői lét mindennapos zűrzavarában azonban nem gondolok arra, hogy mennyivel különb lett az életem neki köszönhetően.

A hála (és annak testvére a megbecsülés) elménk eszköze, segítségével emlékeztetjük magunkat a velünk történt jó élményekre. Olyan szemüveg, amelyen át nézve megláthatjuk azokat a dolgokat, amelyek nem landolnak a megoldandó problémák listáján. Reflektorfény, amelyet az életünket bearanyozó emberek felé fordítunk. Ragyogó, piros festék, amellyel bevonjuk az egyébként láthatatlan áldásokat, mint például egy tiszta utcát, vagy jó egészségi állapotunkat, vagy az ételt, amit megeszünk.

A hálaérzés nem tünteti el a problémákat, a veszélyeket. Elveszíthetjük állásunkat, megtámadhatnak az utcán, megbetegedhetünk, stb. Mindezeket már én magam is megtapasztaltam. Emlékszem a szívet tépő, váratlanul bekövetkező pillanatokra: az őrült szívverésre, az összeszorult torokra, a menekülés vágyára. Nincs hová menekülni, a fenyegetés valódi, az adott pillanatban azonban csak az én fejemben, illetve képzeletemben létezik. Én magam vagyok a fenyegetés; a saját aggodalmam készít ki! Ez az a helyzet, amikor be kell kapcsolnom a hálaérzést. A pszichológiai kutatások megerősítik, ha elég gyakran tesszük ezt, a hálaérzés természetünkké, szokásunkká válik. Mit is jelent ez? A kutatók szerint növelem a pszichés megküzdés esélyeit a nehéz időkben, és nagy eséllyel leszek boldogabb a kedvező időkben, Nem arról van szó, hogy semmibe venném a fenyegetést, hanem értékelem, megbecsülöm azokat a forrásokat és embereket, akik segíthetnek szembeszállni a fenyegetéssel. A hálával való elteltség növeli az esélyünket arra, hogy nehéz időkben pszichésen megbirkózzunk a gondokkal.

Az alábbiakban néhány ötletet adok arra, hogyan legyünk hálás emberek:

1. Időnként gondoljon a halálra és a veszteségre! Ez nem perverzitás, ha elgondolkodunk arról, hogy a dolgok végesek, hálával tölt el minket az a tudat, hogy jelen pillanatban mégiscsak élünk. Például amikor kutatók egy csoportja megkért embereket, hogy képzeljék el saját halálukat, hálaérzetük mérhetően megnőtt. Vagy más kutatók arra kérték a vizsgálat résztvevőit, hogy a hozzájuk legközelebb álló szerettük hirtelen eltűnését képzeljék el: sokkal hálásabbak lettek partnerüknek. Ugyanez történik akkor is, ha elképzeljük, hogy egy pozitív esemény, például egy munkahelyi előléptetés, soha nem történt meg. Ez nem elvont okoskodás: amikor magától értetődőnek vesz egy jó dolgot, próbálja meg egy kis időre gondolatban feladni. Jordi Quoidbach és Elizabeth Dunn kutatók egy kísérletben 55 embernek adtak csokoládét, majd néhányuknak azt mondták egy hétig ne egyék meg, a többieknek pedig azt, hogy nyugodtan habzsoljanak. Egy harmadik csoportra rábízták, mit tegyenek a csokival. Mit gondol, kik lettek végül a legelégedettebbek, saját bevallás alapján? Azok, akik megtartóztatták magukat! És kik a legkevésbé boldogok? Akik felfalták a csokit. Ez a hála ereje! (Bármily furcsa: akik rögtön megették a csokit, azoknak nem volt idejük hálát érezni.)

2. Szánjon időt arra, hogy megszagolja a rózsát! Valamint a kávét, a sütőben sülő kenyeret, egy új autó illatát – bármit, ami örömet nyújt. Fred Bryant, a Loyola Egyetem pszichológusa szerint a pozitív élmények ízlelgetés hatására jobban megragadnak agyunkban és lelkünkre kedvező hatással vannak – a kulcs pedig az, hogy hálát fejezünk ki az élményért. Ez az egyik módja annak, hogy a hála és a megbecsülés kéz a kézben járjanak.

Nem rossz gondolat, ha egy kis szertartással kötjük össze a testi örömök élvezetét: a Psychological Science -ben közzétett vizsgálat arról számol be, hogy a kis rituálék hatására, mint az ima vagy akár csak egy cukros zacskó rázogatása, több figyelmet szentelünk az ételnek, a figyelem pedig ízletesebbé teszi azt.

A tudatos jelenlétnek (mindfulness) ez a formája jótékony hatással van az intuitív érzékelésre. Hogyan is működik ez a fenti első szokás esetében? Mi, emberek elképesztően alkalmazkodó lények vagyunk, még a jó dolgokhoz is hamar hozzászokunk, természetesnek tekintjük őket, és így szubjektív értékük elkezd csökkenni. Ez az a pont, amikor egy kis időre feladhatnánk ezeket a dolgokat – legyen az csoki, szex vagy akár a napfény – aztán vegyük a fáradtságot arra, hogy újra élvezni tudjuk, amikor visszaengedjük őket az életünkbe.

Ez vonatkozik az emberekre is, és itt visszautalok az első szokásra: ha természetes, magától értetődő dologként tekintünk valakire, lépjünk egy lépést hátra – képzeljük el az életünket nélküle! Ezután próbáljuk meg élvezni, értékelni az ő jelenlétét, létezését, ahogy egy rózsáét tennénk. Vagy egy új autóét, vagy bármiét. A lényeg az, hogy a hiány hálával tölti el a szívet.

3. A jó dolgokat ne születésünktől fogva minket megillető jogoknak, hanem ajándéknak tekintsük! Mi a hála ellentéte? A jogosultság érzése – az a hozzáállás, hogy nekem jár valami csupán azért, mert olyan különleges vagyok.

“Az állandó önmagunkkal való foglalkozás eredményeképp megfeledkezünk a kapott jótéteményekről, előnyökről, úgy érezzük, ezekkel mások tartoznak nekünk, így nincs is okunk hálásnak lennünk. ” írja Robert Emmons, a GGSC (Greater Good Science Center) Hála program igazgatótársa. “Nem tekintjük célravezetőnek a hála kifejezését, hiszen a sérelmek száma úgyis meghaladja a jótéteményekét. ”

A jogosultság érzés ellenszere – érvel Emmons – ha átlátjuk, nem mi teremtettük saját magunkat, az evolúció, az Isten, vagy ha nem Isten, hát a szüleink. Hasonlóképpen, nem is vagyunk képesek arra, hogy mindig csak magunkra hagyatkozzunk. Szükségünk van másokra, akik megtermelik az élelmünket, meggyógyítanak minket; szükségünk van a szeretetre, s ehhez családra, barátokra, házi kedvencekre. “Hálával tekinteni a dolgokra azt kívánja, hogy lássuk meg az összekapcsolódások rendszerét, amelyben hol adunk, hol kapunk, ” írja Emmons. “A szerény ember az életet ajándéknak tekinti, nem pedig előjognak, ezért hálás az életért. ”

4. Az embereknek is legyünk hálásak, ne csak a dolgokért Említettem már a napfényért, a fákért való hálaérzést. Ez nagyszerű nekem, és jótékony hatása is lehet, például oda is vezethet, hogy elgondolkodom a saját, környezetre gyakorolt hatásomon – a fák azonban mit sem törődnek ezzel. Hasonlóképpen, a Nap sem tud az én létezésemről; az a hatalmas lángoló gömb még a saját létezéséről sem tud, tehát az én hálámtól nem fog fényesebben sütni.

Az emberek esetében más a helyzet – ők ragyognak a hála kifejezésekor. Ha köszönetet mondok a fiamnak, boldog lesz, és ez megerősíti érzelmi kötelékünket. Ha megköszönöm a reggeli kávét a srácnak a kávézóban, az megerősíti társadalmi kötelékünket – részben azáltal, hogy egyre mélyebben értjük, milyen szoros összefüggésben élünk másokkal.

Kolléganőm Emiliana Simon-Thomas, a GGSC tudományos vezetője így beszél erről:

“Azok az élmények, amelyek megerősítik a másokkal való tartalmas kapcsolatokat, például amikor észrevesszük, hogy valaki segített nekünk, méltányoljuk az erőfeszítését, elmondjuk mennyire jól esett nekünk: ez aktiválja a bizalom és szeretet áramköreit és beindítja agyi szinten az öröm és jutalomérzés spirálját “.

A pozitív tapasztalatok egymást erősítik. Ha valakinek azt mondjuk “köszönöm”, az agyunk a társas kapcsolathoz egy pozitív élményt köt.

5. Említse meg a palacsintát! A hálás ember szokása szerint konkrétan fogalmaz. Nem azt mondja, hogy “annyira kedvellek, mert te olyan nagyon csodálatos vagy “, hanem azt, hogy “szeretlek amiért palacsintát sütsz nekem, ha látod, hogy éhes vagyok, megmasszírozod a lábamat munka után, akkor is ha fáradt vagy, és megölelsz, amikor szomorú vagyok! ”

Ennek igen egyszerű az oka: sokkal hitelesebb a hála kifejezése, ha a köszönetet mondó őszinte figyelmét fejezi ki, nem csupán egy üres gesztust tesz.

Amikor Amie Gordon és kutatótársai párok esetében vizsgálták a hálát, megállapították, hogy a házastársak több figyelemmel és gondoskodással fejezik ki hálájukat. Tisztázó kérdéseket tesznek fel, a bajokra öleléssel, a jó hírekre mosollyal reagálnak. E gesztusoknak mélyreható hatásaik lehetnek: azoknak a résztvevőknek, akik a laboratóriumi beszélgetésekben figyelmesebb hallgatóknak bizonyultak, azoknak a partnerei úgy érezték, több megbecsülést kapnak.

6. Szakadjon el a hagyományos sémáktól! Palacsinta, masszázs, ölelés? Unalmas! Az eddig említett példák, túl könnyűek és közhelyesek voltak! Nézzük meg, egy igazi tisztafejű hálás ember kinek mond köszönetet: a barátjának, aki épp most ejtette, a hontalannak, aki pénzt koldult tőle, a főnökének, aki kirúgta.

A kezdő hálatanfolyamból most átlépünk a haladóba, úgyhogy jól figyeljen! Mivel én magam még csak a kezdő csoportba járok, Dr Emmons irányítását hívom segítségül:

“Könnyű a jó dolgokért hálásnak lenni. Senki nem érez hálát, amikor elveszíti az állását, az otthonát, az egészségét vagy épp az időskori megtakarításai értéktelenedtek el. ”

Ezekben a helyzetekben, a hála egy kritikus kognitív folyamat – a világról való gondolkodás olyan módja, ami segít nekünk a csapást lépcsőfokká alakítani. Ha készek és képesek vagyunk keresni, akkor találunk is érveket arra, hogy még a minket megbántó embereknek is hálásak legyünk. Megköszönhetjük a barátunknak, hogy elég bátor volt egy rosszul működő kapcsolatnak véget vetni; a hontalannak, hogy emlékeztet kedvező helyzetünkre és sérülékenységünkre; a főnöknek, hogy új kihívásokra sarkall bennünket.

“Az élet szenvedés. Ezt az igazságot még a pozitív gondolkodás gyakorlata sem változtatja meg, ” írja Emmons a “Hogyan segíthet a hála a nehéz időkben ” c. cikkében.

“Azzal csak ártunk, ha felszólítunk valakit, szedje össze magát, vegye számba, minek örülhet és mennyire hálásnak kellene lennie még így is. A hála szemüvegén keresztül dolgozni fel egy csapást, nem jelenti azt, hogy le kell tagadnunk a tényt. Inkább azt jelenti, hogy hatalmunkban áll egy akadályt lehetőséggé alakítani, egy veszteséget potenciális nyereséggé átkeretezni. A negatívitást a hála pozitív csatornájába átterelni. Ezt teszik az igazán, őszintén hálás emberek “. Ön is képes erre? Ha még nem egészen, gyakoroljon! Megéri.