Mondhatjuk, hogy rossz döntést hozott az a rabló, aki a minap kartonpapírból készített „fegyverrel” akart kirabolni egy hölgyet Rio de Janeiro utcáin. Nem volt vele tisztában, hogy a hölgy a brazil Polyana Viana, aki történetesen UFC-harcos – így a támadó sokkal rosszabbul járt, mint várta, hiszen a balul sikerült akció és egy kiadós verés után ő maga kérte Vianát arra, hogy hívja a rendőröket.

Viana az Uber-sofőrjére várt, amikor történt az eset. Végig nyugodt maradt a félresikerült támadás során, az MMA Junkie-nak így nyilatkozott az esetről.

„Amikor feltűnt neki, hogy észrevettem, mellém ült és megkérdezte, mennyi az idő. Megmondtam, de nem mozdult, én eközben el akartam tenni a telefonomat. Erre azt kérte, adjam oda neki, és figyelmeztetett, hogy fegyver van nála. Aztán odatette a kezét az állítólagos fegyverre, de észrevettem, hogy túl puha.”

„Nagyon közel volt hozzám. Azt gondoltam, ha tényleg fegyvere van, nem lesz ideje előrántani, úgyhogy felálltam, kétszer megütöttem és egyszer megrúgtam. Elesett, én meg elkaptam egy hátsó fojtással. Leültettem oda, ahol korábban is ültünk, és közöltem, hogy most megvárjuk a rendőröket. Azt kérte, hogy engedjem el, hiszen csak az időt kérdezte meg, de mondtam, hogy nem, hanem hívjuk a rendőröket. Erre mondta, hogy jó, akkor hívjam őket, mert félt, hogy még jobban elbánok vele.”

(nso.hu)