A fenti képet Arnold Schwarzenegger posztolta, azzal a felkiáltással, “hogy megváltoztak az idők”. 🙏

Arról van szó, hogy mikor California kormányzója volt, egy hotel tulajdonosa azt mondta neki, ide bármikor vissza jöhet, mindig lesz egy szoba számára, ahol vendégül látják majd.
Úgy tűnik, azt elfelejtették hozzátenni, hogy az ajánlat csak befolyásos kormányzóként érvényes, mivel mikor ellátogatott a hotelbe – immáron volt kormányzóként, a hízelgő ajánlat mégsem állt!

Erre Arnold fogott egy hálózsákot és leheveredett a szobra alá, hogy mindenkit emlékeztessen: nem maradsz örökké az, akinek most érzed magad. Az emberek barátságosak, amikor fontos vagy számukra, de ha már nem szolgálod az előnyüket, nem törődnek veled többé.

Ha nem is minden ennyire negatív, az alábbi néhány sor nagyon igaz.

“ Mikor fontos pozícióban voltam, az emberek mindig udvaroltak nekem, de miután elvesztettem ezt a pozíciómat, elfeledkeztek rólam és nem tartották be az ígéreteiket. Ne bízz a pozíciódban, vagy a vagyonodban, sem az erődben vagy az intelligenciádban, nem tartanak örökké.”