Akarni kell, kifogásnak nincs helye!
Kovácsné Fábián Mária fél évvel a kezdet után megnyerte a masters ob-t és országos csúcsot állított fel.

Debreceni sikertől volt hangos a nemrégiben megrendezett masters súlyemelő magyar bajnokság. A Vezér Fitness versenyzője, Kovácsné Fábián Mária a 40+ korosztályban, az 59 kilogrammos súlycsoportban első lett. A 42 esztendős, kétgyermekes családanya emellett felállította az új országos csúcsot is.

A korábban fitness modellként is bizonyított Marcsi csupán fél éve lovagolt át a súlyemelésre, akkor kereste meg mostani edzőjét, Kecskés Zoltánt – aki maga is nyert az említett versenyen a 45 esztendő fölöttiek 73 kg-os súlycsoportjában –, hogy szeretné magát kipróbálni ebben a sportágban is.

Új kihívásra vágyott

– Rég bennem volt már ennek a lehetősége – mondta a sportoló. – Kezdtem annak idején a fitnesszel, akkor a kockahas elérése volt a célom, sikerült formába kerülnöm és egy versenyen is részt vettem, amelyen nem vallottam szégyent. Egy idő után azt éreztem, nincs már több kihívás azon a téren, ezért átnyergeltem az erőemelésre, de közben ott motoszkált a fejemben, hogy jó lenne kipróbálni a súlyemelést. Kezdetben videókról igyekeztem ellesni a technikát, de jobbára csak sérüléseket szenvedtem. Úgy döntöttem, keresek egy szakembert, az interneten megtaláltam Zolit, aki azonnal el is vállalta a felkészítésemet. Ennek még csak nagyjából bő fél éve. Az elején Zoli közölte, hogy hat hónap múlva masters ob-n veszünk részt, én pedig megdöbbenve visszakérdeztem: biztos ez? – nevetett Marcsi.


Fotók: Matey István

Kecskés Zoltán a versenyző tehetségét és elhivatottságát látva mondhatta mindezt, és beigazolódott a sejtése, áprilisban megvolt az első országos bajnokság, amelyen Mária rögtön nyert.

– Az az igazság, hogy sokat kellett tanulnom, ez valójában technikai sport – folytatta a súlyemelő. – Hiába van erőd ugyanis, ha nem tudod kihasználni. Kisebb versenyeken is voltam, hogy szokjam a szituációt, de szerintem még most sem természetes számomra a pódium közege. Ülnek veled szemben az idegen emberek, te pedig küzdesz a súllyal a dobogón… Ott mentálisan kell rendben lenni elsősorban. Ami a felkészülést illeti, fizikálisan jó állapotban voltam a fitnesz és az erőemelés miatt, de meg kellett szoknom a sportágra jellemző kiegészítő gyakorlatokat – fogalmazott Marcsi, akinek elmondása szerint már megszokta a környezete, hogy mindig belevág valami őrült dologba. – Felnőtt gyermekeim vannak, ők már csak nevetnek, hogy Anyának mindig van valami flúgos célja. Úgyhogy a családom mindenben támogat – jelentette ki a sportember, aki sokszor 11 órányi munka után ment el edzeni, és teljesítette a napi penzumot. Este tízkor hazafelé vette az irányt, és főzni kezdett. Ha másnap dolgoznia kellett, akkor ugyanez volt a program, ha szabadnapos volt, akkor napi kettőt tréningezett. – A férjem is azt mondta egyébként, mint a gyermekeim: ha ettől kiteljesedem, boldog vagyok, akkor csináljam. Ami a jövőt illeti, szeretném még csiszoltabbá tenni a technikámat, és jobb állapotba kerülni a versenyekre, mert legutóbb egy hét alatt négy kilót kellett fogynom, ezért nem voltam túl jól. A lényeg, hogy sikerült a masters ob. Volt egy hét pihenő, most pedig elkezdjük a felkészülést a jövő évi Európa-bajnokságra, de ezt most még kicsit félve mondom ki. De oda nagyon szeretnék kijutni.

TN (www.haon.hu)