Franco Columbura emlékezünk, akit a hűtőcipelés sem győzött le.
„Mindig is vékony voltam, tizenegy éves koromig sokszor elvertek, utána azonban fordult a kocka, és én győztem le másokat, érinthetetlen voltam” – mesélte később gyerekkoráról, amikor a sport mellett juhászként dolgozott, az ökölvívást pedig több mint 30 győzelem után azért hagyta abba, mert nem akarta, hogy az arcát és a kezét súlyos sérülés érje.

Schwarzeneggerrel 1965-ben Münchenben ismerkedett meg, és onnantól kezdve elválaszthatatlan cimborák lettek, még a vőfély is ő volt az esküvőjén, illetve több filmben is közösen szerepeltek. Egy ideig szakmailag nem keresztezték egymás útját, a 165 centis Columbu ugyanis többnyire könnyűsúlyban versenyzett. Schwarzenegger 1974-es és 1975-ös Mr. Olympia-győzelme alkalmával a kisebb kategóriában ő nyert, majd 1976-ban az abszolút diadal is az övé lett, elsőségét pedig 1981-ben megismételte. Utóbbi siker azért is különleges, mert magasságbeli hendikepje ellenére Columbu az 1977-es „A világ legerősebb embere” viadalon sokáig az élen állt, mígnem jött a hűtőcipelés, amikor is megbotlott, és súlyos térdsérülést szenvedett. Bár 1 millió dolláros kártérítést kapott, ez nem vigasztalta, mert a hatórás műtét végeztével közölték az orvosok: csak mankóval tud majd közlekedni.
Nos, ezek után nyerte meg négy évvel később a Mr. Olympiát!
Schwarzeneggerrel egyébként nemcsak jó barátok, hanem edzőtársak is voltak. Sőt, az 1960-as évek végén együtt érkeztek az Egyesült Államokba, s bár Joe Weider támogatta őket, ez az összeg nem volt elegendő, ezért kőművesként dolgoztak, hogy legyen elég pénzük.

„Amikor megérkeztem az Egyesült Államokba, egyedül voltam – emlékezett Schwarzenegger Columbura, aki tavaly nyáron úszás közben szívrohamot kapott, és bár kórházba szállították, nem tudtak már segíteni rajta. – A családomat, az országomat, az életemet hagytam hátra akkor. Ezért kértem meg Joe Weidert, hogy veled készülhessek, hiszen tudtam, a legjobb barátom nélkül nem lennék ugyanaz az ember. Pénz és a szüleim nélkül is boldogultam volna, nélküled viszont biztosan nem. Ez egy igaz barátság volt, kiállta az idők próbáját is. Boldog vagyok, hogy nemrég együtt táncolhattunk, és elmondhattam, hogy mennyire szeretem.”
A két elválaszthatatlan jó barát a filmvásznon is szerepelt együtt, hiszen Columbu itt is hű társa volt Arnoldnak. A Terminátorban, illetve a Conan, a barbárban is játszottak, de ezen kívül is jó néhány filmben kapott szerepet, és producerként is dolgozott, miközben „civilben” csontkovácsként tevékenykedett – sőt, Sylvester Stallone edzője is volt, amikor a Rambo című filmre készült.
Abszolút kategóriában kétszer, könnyűsúlyban háromszor lett Mr. Olympia-győztes, de a Mr. World- és a Mr. Universe-viadalokon is nyert, erőemelésben Európa-bajnok volt, ráadásul ő a legalacsonyabb Mr. Olympia-aranyérmes!
Eredeti cikk: www.csupasport.hu