Lehet, sokan meglepődnének, ha betekintenének Arnold Schwarzenegger hűtőszekrényébe. Az egykori testépítő nem húst eszik hússal, sőt: a hűtőjében alig találni állati eredetű élelmiszert, étrendjének nagy része vegán eredetű.
Arnold Schwarzenegger pályafutása csúcsán aligha tudta elképzelni az étrendjét hús nélkül. A hétszeres Mr. Olympia-győztes testépítő kedvence a steak volt, egy közepes méretű szelettel általában jóllakott. Emellett sok zöldséget, halat, csirkehúst, tojást, ebből olykor napi 10-15-öt, és túrót fogyasztott. Rizst és gyümölcsöt alig evett.
Kalifornia egykori kormányzója azonban az utóbbi években változtatott az étrendjén, ami ma már 99 százalékban vegán élelmiszerekből áll.
- Régen az volt a tévhit, hogy csak akkor leszel erős és nagy, ha sok húst eszel. Ahogy öregedtem egyre többet olvastam a témáról, és felismertem, hogy valójában nem kell húst enned ahhoz, hogy fehérjéhez jusson a szervezeted. Most már távol tartom magam a hústól, az állati eredetű termékektől, állati fehérjéktől – mondta Schwarzenegger.
A pályafutása csúcsán 51 centis vádlival, 72 centi kerületű combbal, 145 centis mellkassal és 56-os bicepsszel rendelkező sztár nem mondott még le minden állati eredetű élelmiszerről. Tojást továbbra is eszik, de kevesebbet, mint régen.

- Sokkal több zabot, zöldséget, gyümölcsöt és egészséges ételt eszem, mint régen. Megfelelő módon és megfelelő fűszerekkel elkészítve a vegetáriánus ételek nagyon finomak, jobban ízlenek ma már, mint a hús. Tehéntejet sem iszom már, nem is igazán szerettem. Mandulatejjel helyettesítem, ami sokkal finomabb – jelentette ki a 72 éves sztár, aki sokkal jobban érzi magát, amióta változtatott az étrendjén.
Amin Schwarzenegger nem változtatott, az a sportos életmód. Az egykori testépítő korát meghazudtoló módon még mindig napi szinten edz. Schwarzi nagy hangsúlyt fektet a kardiomozgásra, ezért naponta 45 percet kerékpározik. Első útja a bringával a konditerembe vezet, ahol naponta kétszer edz. A régi iskolán nem változtatott, mindennap különböző izomcsoportokat fejleszt. Abból a régi szokásából sem enged, hogy edzés után nagy étkezést tart. Ilyenkor szénhidrátot és fehérjét – most már szigorúan növényi eredetű fehérjét – fogyaszt.
A cikk a csupasport.hu-n jelent meg 2020. 06. 06-án.
Szerző: Pataki Nóra